2016. július 10., vasárnap

Szökésben




nap éppen a horizont alá bukott, mire hazaértünk. Némán léptünk be egymás mellett a lakásba, ahol Paolina terített asztal mellett várt ránk. 
- A vacsora tálalva! - mosolyog. Majd elfogadva ajánlatát helyet foglalunk körében. - Jól mulattatok fiatalok?
- Azt, hiszem ez esetben igaza volt a fiának. Így még valóban nem láttam Genovát. Varázslatos volt! - adok választ a kérdésére, miközben tányéromra szedek a gőzölgő ételből.
-  Ezt örömmel hallom! Rick hová vitted Adéliet? 
- Az Óriáskerékhez. - válaszol, majd villáján lévő falatot a szájába helyezi. Paolina döbbent arccal fordul fia felé, aki tudomás sem véve anyja reakciójáról, látszólag nyugodtan folytatja a vacsoráját. A vacsora további részében, feszült csönd áll be. Bár nem értetem, az okát, de abban biztos vagyok, hogy köze van hozzám és az Óriáskerékhez. 
- Na drágáim,ha nem bánjátok akkor én visszavonulnék. - töri meg végül a csendet Paolina majd fel áll az asztaltól. 
- Segítek elkészülni! - karolok bele. 
- Oh kedvesem, ne fáradj! Már jól vagyok, egyedül is el boldogulok! - válaszol Paulina, majd hálásan magához ölel. - Bon soir, fiatalok!- köszön el tőlünk, így kettesben hagyva minket. 
- Úgy örülök, hogy már ennyire jól van! - szólalok meg kissé erőltetetten, elkerülve ezzel a kínos csendet. 
- Erre mindenképp koccintanunk kell! - mondja egy szekrényhez lépve, ahonnan két poharat vesz elő  egy üveg bor kíséretében. Ezzel igen csak meglepve engem. 
 - Remélem szereted a fehér bort. - kérdezi majd megtölti a poharakat.
- Viccelsz? A nagyszüleim borászok. Nálunk minden vacsora után hagyomány, hogy felbontunk egy üveggel. - válaszolok, talán lelkesebben is a kelleténél. 
- Akkor ezt itt is hagyom, ha netán kevés lenne, amit kitöltöttem. - mosolyog miközben az  asztalra helyezi az üveget. Szellemes megjegyzésére felnevetek, ez láthatóan elégedettséggel tölti el. Közelebb lép felém, hogy átadja a nekem a kitöltött italt. 
- Koccintsunk Paolinára, annak örömére, hogy már jól van! -  javaslom.
- Anyámra! - sötét szemei ragyogóan pillantanak rám, mely az óriáskerék óta különös hatással van rám. Zavartan fordulok el, majd belekóstolok a pohár édes tartalmába. Még mindig szokatlan számomra, hogy így megváltozott a viselkedése.
Különös zajra kapom oldalra fejem, majd váratlanul egy férfi alakját pillantom meg az ajtóban. 
 Talán zavarok? - érkezik felénk kérdése. Döbbenet és öröm jelenik meg az arcomon.
-  Örülök, hogy végre itt vagy! -  ölelem magamhoz.
- Én is örülök, hogy maradtál!  
- Hello Rick! - nyújtja kezét unokabátyja felé kötelességtudóan, aki semmit mondó mosollyal fogadja azt. 
- Üdv itthon! - üdvözli, ám hangja koránt sem őszinte. - Nos, akkor én megyek is!  - mondja, majd kerülve a tekintetem, sietve távozik. Ez a ridegség megzavar. Hirtelen nyoma sincs annak a férfinak, aki az előbb volt. 
- Mit csináltatok ti itt kettesben? - néz rám meglepve.
- Csak megünnepeltük, hogy Paolina már jobban van. - mosolygok. - Különben nem is olyan lehetetlen alak! Danielle megrökönyödve lép közelebb hozzám. 
- Ne hagyd, hogy átverjen! Te nem ismered őt! - jelenti ki erőteljesen, ami fájdalmasan érint. Hirtelen kényszert érzek, hogy megvédjem Riccardot, ám akaratlanul is eszembe jut az utóbbi ridegsége. Lehet, hogy tényleg igaza van Daniellenek. Nyugodtságot erőltetve magamra, némán figyeltem az előttem magasló férfi arcát. Vonásai nyugtalanságot tükröztek. 
- Hogy ment a munka? - térek át gyorsan egy másik témára. 
- Meglepődnél milyen jól! - szemében furcsa érzelem jelenik meg, amint rám néz. Ez megmagyarázhatatlan aggodalommal áraszt el, pedig inkább örömöt kellene éreznem. 
Ekkor telefonom zörgésre leszek figyelmes. Egy ismeretlen szám jelenik meg a képernyőn.
- Hallo! - szólok bele.
- Adélie hallasz engem? 
 Alex!? - ismerem fel bátyám hangját a vonalban szívem pedig majdnem kiugrik a helyéről. Ám válasz helyett csak recsegést- ropogást hallok majd megszakad. 
- Ne, ne, ne, ne, ne! - nézek kétségbeesetten a képernyőre. 
- Valami gond van? - kérdeni Danielle. 
- A bátyám volt az, de megszakadt. - válaszolok, majd idegesen kezdek fel-alá járkálni.
- Biztosan visszahív majd, ha fontos!
- Hát ez az! Soha nem hív, csak ha fontos! Éppen ezért aggódom, mert nem tudom mit akart mondani. 
- Adélie! - szól hozzám, miközben derekamnál fogva gyöngéden magához húz. 
- Nyugodj meg kérlek! Minden rendben lesz! - súgja fülembe, miközben magához ölel, majd hajamat elseperve arcomból, lágyan végig simítja kezét a nyakamon. Érintése furcsa, de meglepően jóleső érzést vált ki belőlem. Rég nem tapasztaltam már ilyet.
- Nagyon hiányoztál! -  szavai hallatára zavartan fordítom le a fejem, ám megakadályozva államnál fogva  visszaemeli, így tekintetünk újra találkozik. Lassan magához húzva megcsókol, miközben kezét becsúsztatja ruhám alá.
- Várj! - távolodok el tőle kicsit.
- Ahogy szeretnéd!- húzza vissza kezét. 
- Talán jobb lenne ha lassan lepihennék. -  válaszolok kényelmetlenül.
- Rendben van! Felkísérlek! 
- Köszönöm!

Zavartan zárom magamra a szobaajtót, majd automatikusan dobom le magamról ruháimat és a fürdőbe sétálva vizet engedek a kádba. Gondolataim még mindig Danielle körül forognak és a csókjain. Kétségtelenül vonzó férfi, és nagyon kedvelem is, de nem akarom összezavarni, amíg nem tudom pontosan mit érzek iránta. Különben is, nekem most nem az a megfelelő idő, hogy kapcsolatokba bonyolódjam.
- Te jó ég!!! A telefonom! - ugrok ki a kádból. - Hogy felejthettem el!!! - magamra kapva a törölközőt gondolkozás nélkül rohanok le az étkezőbe, ahol hagytam. Közben reménykedve, hogy még nem késő! A helyiségbe lépve azonban megrázó látvány fogad. A telefonom a kövön hever, széttörve. Hitetlenkedve veszem kezembe, hiába nyomkodom nem reagál semmire. - Ez nem lehet!!! Mégis, hogy történhetett ez? Az egyetlen, ami kapcsoltban tartott a bátyámmal és üzenni tudott rajta megsemmisült. Hirtelen félelem és kétségbeesés lett rajtam úrrá. Váratlanul valaki mellettem terem.
- Kisasszony, jól van? - szólal meg egy meglepett női hang. Feltekintve a hátvezetőnő aggódó tekintetével találkozom.
- Itt hagytam a telefonom, ami rejtélyes módon összetört.
- Akkor biztosan azt hallottam. Kerestem, hogy vajon mi okozta a furcsa zajt, de azt hittem kintről jött. Biztosan csak leesett az asztalról. - próbált okot adni rá. Ám különös módon ez a egész olyan volt, mint ha valaki szánt szándékkal tette volna, hogy megakadályozza az információ eljutását hozzám. Hirtelen olyan érzésem támadt, mint ha figyelnének, és ez még jobban megijesztett. 
- Kisasszony, hiszen maga még vizes! Kérem had kísérjem a szobájába, még megfázik!
- Igaza van! - hálás voltam a hölgynek, hogy nem kell egyedül a szobámba mennem. Magamra zárva az ajtót, utat engedtem a könnyeimnek, amik segítettek levezetni a feszültséget, félelmet és a kétségbeesést. Sok gondolat és érzelem kavargott bennem aznap éjjel, ami nem hagyott egyhamar elaludni.


Reggel nyúzottan csatlakozom a reggeliző társasághoz. Kissé meglep, hogy az idős asszonyt is itt találom, különösen ilyen korán. 
- A házvetőnőm említette mi történ este a telefonoddal! - fordul hozzám Paolina sajnálkozva.  - Elképzelni sem tudom, hogy eshetett le az asztalról! - válaszként egy szomorkásat mosolygok, majd belekezdek a reggelimbe. 
- Ha már mind itt vagyunk, szeretnék mondani valamit. - jelentem be miután felállunk az asztaltól. Az éjjel sokat gondolkodtam és most, hogy már Paolina jól van, így az lesz a legjobb, ha mihamarabb hazautazom. 
- Hiszen még csak most jöttél. Kérlek maradj még Szivem! - szorítja meg kezem könyörögve Paolina.
- Túl sokáig hagytam magukra a nagyszüleimet. Azon kívül, meg a Birtokon is elkel a segítségem!- magyarázkodom.
- Biztos vagyok benne, hogy nem okozna problémát, ha még maradnál néhány napot. - érvel Danielle is, miközben kezét finoman vállamra csúsztatja. A férfire nézve akaratlanul is eszembe jut ami tegnap kettőnk közt történt, így zavartan fordítom el arcom. 
- Nem lehet! Sajnálom! - Éreztem, hogy nagyon veszélyes lenne tovább itt maradnom. Tegnap óta folyamatosan Anthony mondata jár a fejemben, amit a legutolsó telefonbeszélgetésünkben mondott: ,, Amíg a Birtokon vagy nem eshet bajod! " De mindezt persze ők nem érthetik.
- Legalább ma este maradj! - kérlel az idős asszony. Arcvonásaira megsajdul a szívem, így beleegyezem.
- Nem bánom! - szavaim hallatán enyhülnek vonásai, majd azonnal tervezni kezdi a délutáni programot. 

A vacsora alatt Paolina szokatlanul csendben van. Pillantásunk találkozik, majd szomorkásan néz vissza a tányérjára. Szívem összeszorul hiszen tudom, hogy én okozom bánatát azzal, hogy elmegyek. De nem tehetek mást. Úgy érzem már így is túl sokáig maradtam. Minden egyes perccel közelebb kerülök az ellenséghez.  A vacsora befejeztével Paolina kezd el elsőként beszélni.
- Arra gondoltam, hogy holnap nem engedhetlek el egy kiadós reggeli nélkül. Hiszen hosszú lesz az utazás. - fordul hozzám. - Megtisztelnél ha velünk reggeliznél. - Tudtam, hogy nem bánthatom meg azzal, hogy nemet mondok, így belementem.
- Köszönöm! Ez nekem megtisztelő! - válaszom vidámságot csalt arcára.
- Aztán majd én hazaviszem a kisasszonyt! - jelenti be határozottan Danielle.
- Nagyszerű! - Paolina elégedetten áll fel asz asztaltól, ezzel jelezve, hogy az ügy le van zárva.
- Nos akkor reggel még találkozunk Drágám! - lép hozzám majd apró csókot lehet homlokomra. Érzelmektől elöntve magamhoz ölelem, és próbálom emlékként elraktározni az érzést.  - Bon soir, Paolina! - köszönök el tőle csöndesen.
- Jó éjszakát nektek! - mondja, majd magunkra hagy minket. 
Megfordulva két férfi tekintetével találom szembe magam. 
A kínos csöndet végül én töröm meg azzal, hogy összepakolásra hivatkozva távozom. A két férfi is így tesz. A szobámba érve szélsebesen rángatom ki ruháimat a szekrényből megtöltve vele bőröndömet. Eltart egy ideig mire mindent bepakolok, majd megvetem az ágyat és rendet rakok a szobába. Az íróasztalhoz lépve papírt és tollat veszek elő, majd Paolinának címezve néhány mondatot firkantok a lapra. Miután megbizonyosodom arról, hogy odalent már nem tartózkodik senki, bőröndömet kezembe véve nesztelenül indulok el. Danielle szobájából vízcsobogás hangja szűrődik ki, így a vele való találkozástól már nem kell tartanom. A sötétben tapogatózva indulok meg a telefon keresésére, hogy taxit hívjak. A kagylót a fülemhez emelve tárcsázni kezdem a számot.
- Készülsz valahová? - a hang hallatán rémülten csapom le a kagylót, majd a hangirányába fordulva a beszűrődő hold fényébe férfi alakot pillantok meg a fotelben ülve. Riccardo az. 
- Mit csinálsz te itt? - kérdezem a tőle még mindig hevesen dobogó szívvel.
- Nem tudtam aludni. Na és te?
- Csak egy ismerősömmel akartam telefonálni. 
- Aha! - áll fel, majd egészen közel jön, hogy sötétben is jól lássa arcom. Majd kezét zsebébe dugva folytatja.
- Nyilván ezért hoztál magaddal bőröndöt is. - Húzza fel egyik szemöldökét, ezzel érzékeltetve, hogy lebuktam. Nem hazudozom tovább. 
- Sajnálom, de el kell mennem! 
- Mi az, ami nem tűr halasztást reggelig? - kérdezi, amire újabb hallatással felelek.- Olyan érzésem van, mint ha menekülnél! - nagyot nyelve nézek a szemébe.
- Te ezt nem értheted! Kérlek hagyd, hogy elmenjek! 
- Egy feltétellel! - válaszol határozottan.
- Mi lenne az? 
- Én viszlek el! 


2 megjegyzés:

  1. Drága Bianka!

    Örömmel láttam, hogy felkerült a történeted folytatása! Nem csalódtam, igazán érdekes és izgalmas volt.
    Danielle reakciója felettébb érdekes volt. Van egy olyan sejtésem, hogy van valami, amit nem tudunk róla, még pedig a "munkájával" kapcsolatban. Remélem nem lesz igazam és nem kell megutálnunk őt..?
    Rick is elég furcsán viselkedik unokatestvérével és érződik, hogy nem csak Adélie miatt van az egész. Titkok a múltból. Mikor derülnek vajon ki?
    És Paolina meg az óiáskerék, ajaj, mi lesz itt??
    Kérlek siess a folytatással, már nagyon várom, hogy válaszokat kapjak, például arra, hogy Alex miért hívta és Danielle miért tört-e szét a telefont, mert ő volt, ugye??
    Nagyon jó részt írtál! Mint Phoenix hamvaidból felemelkedtél! :P Gratulálok! Nagyon tetszettek a képek is! Jó választás volt mind! Siess a következővel!

    xxAlexis

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Alexis!

      Köszönöm, hogy kitartó olvasóm vagy és hűséges kommentelőm! Most is nagyon jól esnek a szavaid. Örülök, hogy tetszett és izgalmasnak találtad a részt. Vannak dolgok amiket jól sejtesz, de köt a titoktartás. És így élvezhetőbb is lesz! De minden ki fog derülni időben!
      És az a hasonlat, amit kitaláltál...haha.:) Remélem hamarosan tudom folytatni és nem okozok majd nagy csalódást!

      Puszi, Bianka

      Törlés