2014. augusztus 5., kedd

Meglepő események

Kedves Olvasók! 
Ne haragudjatok! Tudom, hogy már régen hoztam részt és ez egy elég rövidke lett, de most csak ennyit terveztem. Remélem elnyeri tetszéseteket és írtok majd néhány véleményt! Jó olvasgatást! 
                                   
                                                                                                                                       Bianka




A napok gyorsan repülnek ezen a vidéken. Alig hiszem el hogy lassan két hónapja már, hogy itt élek a Birtokon. Könnyebb lett elviselni a fájdalmakat talán mert távol van tőlem minden ami a múltra emlékeztet. De az is lehet, hogy csak ezzel akarom meggyőzni magam, hogy Alex helyesen van távol tőlem. Nem igazán tudom. Amit biztosra tudok, hogy lett egy új életem, egy új családom amiben remekül érzem magam. A nagyszüleim mindent megtesznek, hogy otthon érezzem magam, mindemellett elhalmoznak szeretettel és törődéssel amire igazán szükségem van. Hamar beleszerettem az itt létbe és teljesen otthonosan mozgok a Birtok területén. Igyekszek minél jobban segíteni és hasznossá  tenni magam. Bár a nagyszüleim szüntelen hangoztatják, hogy boldogulnak és én csak pihenjek. De kénytelenek bevallani, hogy  sokszor elengedhetetlennek bizonyulok a számítógép terén. Ekkor boldogsággal tölt be a tudat, hogy tehetek értük valamit. 

- Mára végeztünk! Azt hiszem most már mindnyájunkra ráfér a pihenés! - sóhajt fel nagyapa, miközben kimerülten törölgeti kenőjével verejtékező homlokát. 
- Egyetértek! - helyesli nagyi egy közel padra leroskadva. 
- Én is! Akkor vacsoránál találkozunk! - szólal meg Jemma, majd fáradtan elindul lakrésze felé és hamarosan mind követjük példáját. Jól esett bedőlni a fürdőkádba, egy ilyen fárasztó nap után. Soha nem gondoltam volna. hogy egy nap még borospincét fogok takarítani. De üszke vagyok magamra, hogy megtettem  és leküzdve minden kényeskedést még a pókhálótlanítást is elvégeztem. Fürdés után felvettem egy elegánsabb, de szellős nyári ruhát majd megfésülködtem és befújtam magam a kedvenc parfümömmel. Sokaknak talán túlzásnak tűnhet ez a kiöltözés, de a nagyszüleimnél régi hagyomány, hogy így búcsúztassuk el a napot. És mi tagadás nekem tetszik. 
Kopogtatást hallok az ajtón. Odalépek, hogy ajtót nyissak a titokzatos idegennek. Anthony volt az. 
- Beszélnünk kell! - mondta a szokottnál is komolyabb hangon. Megrémültem.
- Gyere! - hívtam be a szobába, majd hellyel kínáltam a társalkodónak kialakított részen elhelyezett kanapékon.  - Miről lenne szó? - kérdeztem miközben helyt foglaltam vele szemben. 
- El kell mennem! A bácsikádéknak szüksége van rám. A francia hatóságnak valakik adatokat szivárogtatnak ki rólatok. 
- Tessék? Mégis kik és honnan tudtak meg rólunk akármit is? - hangom kétségbeesetten szökik fel a magasba.
- Ezért kell oda kell mennem.
- Párizsba? Anthony,  te megörültél? És ha elkapnak? - pattanok fel.
- Nem fognak! Engem nem keresnek. Nyugodj meg! - mosolyog reakciómon kedvesen és karomnál fogva  gyengéden visszaültet. 
- Ezért kértek meg téged, hogy menj oda és deríts ki mindent. - szólalok meg ezúttal higgadtabban és tisztábban látva a dolgokat.
- Így van! - fejezi be.
- És Alex...? 
- Jól van ne aggódj miatta.  De egy jó ideig nem jöhetnek át Amerikából, hiszen nem tudjuk mennyit tudnak a rendőrök. Vagy azok akik a rendőröket informálják. De kiderítem! - fejezi be elgondolkozva.
- Mikor indulsz? - teszem fel utolsó kérdésem.
- Már összepakoltam. Mindjárt itt van értem a kocsi. - Válasza igen meglepett. Nem gondoltam, hogy máris elmegy.
- Nos, akkor nem akarlak feltartani! - állok fel, majd Anthony is követi példám.
- Ne aggódj a nagyszüleidnek már elmondtam amit tudniuk kell és Jemma miatt nem kell aggódnod. Ő eddig is azt hitte egy közeli barátod vagyok aki elkísért. Neki azt mondtam a dédinagyim temetésére megyek. - mondja majd mindketten nevetni kezdünk.
- Köszönöm amit a családomért teszel! - megint komolyra fordítom a szót és hálásan nézek bele barna szemeibe. 
- Ugyan! A barátok számíthatnak egymásra. - mosolyog, majd előveszi farzsebéből csörgő telefonját és kinyomja. - Mennem kell! Vigyázz magadra amíg nem jövök vissza. És ne árulj el magadról senkinek semmit! 
- Te is vigyázz magadra! - mondom és hálásan megölelem amin meglepődik, de visszaölel. 
- Au revoir, Adélie! - köszön, majd franciásan távozik.

Vacsoránál a szokásosnál csöndesebbek vagyunk. Nagyiék nyilván ugyanazért amiért én is. Aggódunk és még nem emésztettük meg teljesen a dolgot. Jemma mit sem sejtve azt hiszi mind Anthony hirtelen távozása miatt szomorkodunk. Így nem kérdezősködtünk egymástól. Miután jól laktunk, a szokásos módon kiültünk a teraszra beszélgetni egy üveg bor kíséretében. Bár nem volt most sok kedvem hozzá, de Jemma kedvéért élvezhető beszélgetőpartnerré váltam, aztán már nem is kellett megjátszani magam. Valahogyan ez a lány mindig felkelti az érdeklődésemet és jókedvre derít. Hasonlóan szeret komoly dolgokról beszélni és nagyon okos meglátásai vannak. Nyitott, őszinte és könnyed. Leginkább ezzel tudnám jellemezni. Pont az ellentétem. Sokat tanulhatnék tőle. Koránt sem vagyok olyan őszinte hozzá mint Ő velem. Elképzelni sem tudja, hogy miket hallgatok el a családi hátteremről.  De tőlem már az is őszintének számít, amit eddig a családomról meséltem. Hogy a szüleim halála után úgy döntöttem ide költözöm még a bátyám és a rokonaim Amerikában "dolgoznak".  De ha nem a családom  a téma azt hiszem vele meglepően őszinte vagyok és igazán megkedveltem.

Néhány nappal később, egyik este ugyan így beszélgettünk a teraszon.
- Úgy sajnálom, hogy egy hét múlva el kell menjek. - dől hátra szomorkás arccal Jemma a kényelmes fonott székében. 
- Semmi sem tart örökké kedvesem! De hiszen mindjárt itt a nyár vége és érthető, hogy a szüleid azt akarják hogy velük is legyél egy hetet mielőtt visszamész az egyetemre. És ott legalább szállodaigazgatást tanulhatsz, amit szeretsz. - próbálja nagyi kedvesen meggyőzni.
- Ez igaz. De semmi sem fogja pótolni ezt a vidéket és titeket sem. Különösen téged Adélie! - ekkor rám nézett és jól eső érzés fogott el. Ugyanakkor rossz volt belegondolni, hogy valóban hamarosan elmegy. Akkor döbbentem rá, hogy mennyire megszerettem és rettentően fog hiányozni.
- Remélem hamarosan meglátogatsz majd minket! - reménykedem.
- Hát persze! De neked sem ártana egy kis kimozdulás. Majd elutazhatnál hozzám. Bemutatnálak a családomnak Genovában.- veti fel az ötletet.
- Apropó Genova! - szólal meg nagyapa váratlanul, aki eddig a társaságtól félrehúzódva csöndesen elmélyedt a postán érkező levelekben. - 
- Érkezett egy meghívó egy három napos jótékonysági rendezvényre ami két nap múlva veszi kezdetét a Bristol Palace Hotelban, ami Genovában van. Lesz aukció, szimfonikus koncert, és egy báll. A befolyt összeget beteg gyerekek segítségére ajánlják fel. Szívesen elmennék, de nem hagyhatom itt a szállodát. És különben is túl sok lenne nekem az a három nap. Adéliem, nem lenne kedved elmenni? Talán Jemmának is kedve támad elkísérni. Úgy tudom az aukción gyönyörű ékszereket is lehet venni. - nézett rám válaszomat várva. 
Szóhoz sem tudtam jutni. Mindig is akartam segíteni beteg gyerekeken és ez a program is remekül hangzik. Pláne, ha Jemma el is kísérne. Kíváncsian és izgatottan fürkésztem Jemma arcát, amiről szintén izgatottság és meglepődés sugárzott egyszerre. 
- Nos? - sürgette nagyapa a választ.
- Én benne vagyok! - suttogta a mosolytól ragyogó arccal Jemma. Én pedig izgatottan csak annyit mondtam:
- Utazunk!