Kedves Olvasóim!
Ismételetlen elnézést kérek, hogy csak ilyen későn hoztam részt, de az ünnepek miatt nem tudtam hamarabb hozni. Remélem sikerül kárpótolni valamelyikőtöket ezzel a résszel, ami bevallom rengeteg nehézséget okozott nekem, de remélem elnyeri majd tetszéseteket. Jó olvasgatást és előre is kívánok nektek Boldog Új Évet!
Az óra nyolcat üt. Egy kevéske parfümöt fújok bőrömre majd a tükör előtt állva egy utolsó pillantást vetek magamra. Egy földig érő, szűk szabású, félvállas és fekete ruhát választottam. Hajam egy aranyozott csattal van oldalra tűzve, egy arany karláncot és vörös rúzst használok kiegészítő gyanánt. Sietve igazitok el arcomból egy kósza tincset, majd elégedetten indulok el a rendezvény utolsó eseményére: a bálra. Hihetetlen, hogy holnap már haza kell mennem, hiszen csak most érkeztem. Eltökéltem, hogy mindenképpen jól fogom érezni magam az utolsó estén bármi is lesz...
A bálteremben, ahol már jelen vannak a vendégek, lágy zene szól, amit egyesek önfeledten hallgatnak még sokan táncra hívják partnerüket. Tekintetem végigfuttatom a teremben elhelyezett asztalokon, melyen mindenféle finomság van gusztusosan tálalva, hogy maga köré csábítsa a hotel vendégeit. A csokoládé szökőkút láttán, mihez epret szolgálnak föl, magam se tudok ellenállni. Íze egy pillanatra elfeledtette velem hol is vagyok, így későn kaptam észbe, hogy valaki nevemen szólít. Megfordulva Paolina derűs tekintetével találkozom. Miután illendően köszönt pezsgőzni invitál a családjához. Rendkívül, jól esik figyelmessége, hogy ne érezzem egyedül magam. Rokonai a legnagyobb természetességgel üdvözölnek és örömmel koccintanak velem a bál tiszteletére. Útóljára Danielle-el koccintok, majd kihasználva az alkalmat mellélépek.
- Köszönöm a virágot! Csodálatosan szép! - mosolygok a férfira hálásan.
- Örömmel tettem! De bevallom reméltem, így majd igent mondasz nekem, ha táncra hívlak. - jelentette ki szemöldökét felhúzva és még mielőtt bármit is válaszolhattam volna kezét nyújtotta felém.
- Te zsarolsz engem?- nevetem el magam zavaromban.
- Valahogy úgy! - válaszol Danielle jókedvűen, majd kezemet megragadva vezet a táncolók tömegébe, majd lassú keringőbe kezdünk. Közelsége zavarba hoz, hiszen régen volt már, hogy egy férfi ilyen közel húzott magához. Akaratlanul is Bryenre gondoltam, akivel épp egy ilyen csodás keringő után töltöttem együtt az éjszakát. Könnyeimmel küszködve próbáltam erős maradni, és elhessegetni a fájdalmas múltam, amikor váratlanul Daniele kérdése visszarántott. Így nem tudtam menekülni előle.
- Mesélj a családodról! - meglepődésemre elvétek egy lépést és botladozni kezdek. Danielle jót mosolyogva rajtam, erősen megtart mielőtt elesnék. - Valami rosszat kérdeztem?
- Sajnos elveszítettem a szüleimet. Bátyámmal pedig csak ritkán találkozom. - hadarom el neki röviden és reménykedem, hogy ezzel a válasszal kielégítem.
- Sajnálom! Egyedül laksz? - kérdezi.
- Nem. Egy ideje itt élek a nagyszüleimmel egy közeli birtokon. - válaszolok csöndesen.
- Egy ideje? - teszi fel újabb kérdését.
- Előtte Párizsban laktam amióta csak az eszemet tudom. De annak már vége!- préselem ki magamból szomorúan és remélem, így nem kérdez róla többet. Danielle komoly arccal fürkész. Tekintete olyan átható, hogy egy pillanatra úgy érezem, mint ha tudná titkolózok. Másodpercek telnek el így. Kezdem egyre kellemetlenebbül érezni magam.
- Különös! - töri meg végül a csendet.
- Mi különös? - kérdezem feszülten.
- Az életed. - válaszol némi szünet után majd egy aprócska mosolyt küld felém, amit zavartan viszonozok. Ekkor a zene halkulni kezd és a színpadra felsétál a rendezvény házigazdája, hogy elmondja záróbeszédét és megköszönje odaad támogatásunkat ezalatt a néhány nap során. Ekkor kicsit fellélegeztem, hogy nem kell több kellemetlen kérdésre választ adnom. A beszédet követően, a zenekar újra zenélni kezd és a bál tovább folytatódik. Paolina könnyezve fordul hozzám és elmondja mennyire sajnálja, hogy ilyen hamar elszaladt ez a három nap, majd elnézést kérve elsiet, hogy elsőként gratulálhasson sógorának, aki a beszédet mondta. Távozása után egy szakállas férfi alakjára leszek figyelmes magam mellet. Érdekes módon még egyszer sem láttam a három alkalom folytán.
- Hölgyem lenne szíves bemutatni engem annak az asszonynak, aki az imént önnel beszélt?- fordul oda váratlanul hozzám.
- Ön Paolina Montesre gondol? - kérdezem.
- Igen! Fontos ügyben szeretnék kérdezni a hölgytől valamit. - válaszol kissé türelmetlenül. Hirtelen rossz érzés kerített hatalmába, hogy vajon mit akarhat ez a férfi Paolinatól, de ha fontos ügy akkor nem akadályozhatom meg pont én, hogy beszéljenek.
- Várjon itt! - bólintok beleegyezően, majd elindulok Paolinához, aki épp fiai és Danielle társaságában önfeledten cseverészik. Miután tolmácsolom a férfi akaratát, Riccardo nem rejti véka alá nem tetszését és ragaszkodik hozzá, hogy anyjával tartson. Paolina azonban hallani sem akarva erről kijelenti, hogy az úr egyedül vele óhajt beszélni, így egyedül megy. Eltökéltségét látva fia képtelen volt belenyugodni anyja akaratába.
- Ne aggódj már folyton Rick! Gyere inkább igyunk egyet. - nyújt át öccsének Piero egy italos poharat, ami világos folyadékkal volt megtöltve. Belekóstolva elhúzta a száját.
- Mi ez? - kérdezi italát nézegetve.
- Cachaca. Vagy ahogy hívják "Tüzes víz" . - válaszol Pieró, jót nevetve öccse arckifejezésén, ami tényleg mulatságos volt. Ebben a pillanatban, hangos zsibongás töri meg a bál békés hangulatát, és mindenki egy bizonyos hely köré gyűl. A zenekar abbahagyja a zenélést és feszült csend áll be. Érthetetlenül nézünk egymásra. Ekkor Riccardo hírelen elindul és a tömeg közé veti magát.
- Anya! - fájdalmas kiáltása visszhangzik a teremben. Ekkorra már mindannyian odasietünk hozzá és kétségbeesve próbáljuk eloszlatni a tömeget a földön heverő törékeny asszony eszméletét vesztett teste körül. Fia karjaiban Paolina lassan ébredezni kezd, Riccardo pedig csöndesen hálát ad ezért, majd bátyjával és férjével együtt a kivezetik a teremből. Daniellel egészen a lakosztályukba követjük őket, ahol leültetik az asszonyt a díványra. Paolina most először szólal meg fejfájásra és erős hányingerre panaszkodva.
- Biztosan agyrázkódásod volt a földre zuhanásod következtében. - állapítja meg Piero.
- Anya? Mi történt? - szegezi anyjának a kérdést Riccardo, közben el nem mozdulva mellőle.
- Az a férfi az alapítványomtól jött, ahol dolgoztam. Miután eljöttem tönkrement.... Miattam veszítette el az állását ő és sokan mások akik...- ekkor abbahagyta és a mellkasához kapott, majd levegő után kezdett kapkodni.
- Drágám ez nem a te hibád! Nyugodj meg! Lesz munkája azoknak az embereknek! - próbálja megnyugtatni Paolinát, férje. Riccardo eközben az erkélyhez szalad, hogy friss levegőt engedjen be. Paolina újra hányingerre panaszkodva, kéri férjét, hogy kísérje el a mosdóba. Távozásuk feszült csöndet hagyott maga után. Mindenki tehetetlennek érzi magát és aggódik.
- Nem kellett volna egyedül elengednem! Hagytam, hogy az a férfi felzaklassa, pedig az Ő szíve már nem bírja az ilyesmit! - hadarja el, Riccardo miközben idegesen járkál fel-alá. Ezt hallván, nem tudtam megálljt parancsolni lelkiismeretem vádló szavainak, amiket eddig belül elfojtottam.
- Nem a te hibád! Nekem kellett volna elküldeni, amikor megkért, hogy mutassam be Paolinának! Sajnálom! - nézetem bele őszintén szemeibe. Nem szólt semmit. Tudom mit gondol. Tőlem mást nem is várt, mindig is féltette Paolinát, ha velem volt. Most bebizonyosodott, hogy győzött.
- Hagyjátok abba! Egyikőtök sem tudhatta, hogy ez fog bekövetkezni! Felesleges ezért hibáztatni bárkit is! Most inkább az a fontos, hogy Paolina helyre jöjjön! Menjünk és hagyjuk őt nyugodtan pihenni! Holnapra jobban lesz!- szólal fel Piero. Majd ebben reménykedve valahányan aludni indulunk.
Másnap reggel fáradtan ébredek a nyugtalan éjszaka után. Gyorsan elkészülök és összecsomagolok. Indulás előtt még van időm megnézni Paolinát és fájdalmas búcsút venni a többiektől, akik a történtek után fogalmam sincs hogyan fognak viszonyulni hozzám. Félve kopogok be szoba ajtajukon, de semmi választ nem kapok. Már elmentek volna? Ekkor Danielle lép ki bőröndökkel megrakva a szomszéd lakosztályból. Amint észrevesz az ajtó előtt közelebb sétál és magyarázni kezd.
- Paolina állapota sajnos nem javult. Ezért kora reggel úgy döntöttek, hogy kórházba viszik kivizsgálni. - szavai hallatán forogni kezdett velem a föld. Előbb Jemma anyukája, most Paulina is. Úgy érzem még egy rossz hírt nem tudnék elviselni.
- Nyugodj meg Adélie! Pár nap és rendbe jön!- mosolyog rám, de én képtelen vagyok bármit is reagálni.
-Látom nem vagy túl jól! Hol vannak a csomagjaid? - kérdezi.
- Már lent a hallban. - válaszolok erőtlenül.
- Haza viszlek! - jelenti ki határozottan, nekem pedig nem marad erőm ellenkezni. Folyton csak az járt a fejemben, hogy jobb lett volna, ha elküldöm azt a férfit...
Ismételetlen elnézést kérek, hogy csak ilyen későn hoztam részt, de az ünnepek miatt nem tudtam hamarabb hozni. Remélem sikerül kárpótolni valamelyikőtöket ezzel a résszel, ami bevallom rengeteg nehézséget okozott nekem, de remélem elnyeri majd tetszéseteket. Jó olvasgatást és előre is kívánok nektek Boldog Új Évet!
Bianka
 |
| Zene |
A bálteremben, ahol már jelen vannak a vendégek, lágy zene szól, amit egyesek önfeledten hallgatnak még sokan táncra hívják partnerüket. Tekintetem végigfuttatom a teremben elhelyezett asztalokon, melyen mindenféle finomság van gusztusosan tálalva, hogy maga köré csábítsa a hotel vendégeit. A csokoládé szökőkút láttán, mihez epret szolgálnak föl, magam se tudok ellenállni. Íze egy pillanatra elfeledtette velem hol is vagyok, így későn kaptam észbe, hogy valaki nevemen szólít. Megfordulva Paolina derűs tekintetével találkozom. Miután illendően köszönt pezsgőzni invitál a családjához. Rendkívül, jól esik figyelmessége, hogy ne érezzem egyedül magam. Rokonai a legnagyobb természetességgel üdvözölnek és örömmel koccintanak velem a bál tiszteletére. Útóljára Danielle-el koccintok, majd kihasználva az alkalmat mellélépek.
- Köszönöm a virágot! Csodálatosan szép! - mosolygok a férfira hálásan.
- Örömmel tettem! De bevallom reméltem, így majd igent mondasz nekem, ha táncra hívlak. - jelentette ki szemöldökét felhúzva és még mielőtt bármit is válaszolhattam volna kezét nyújtotta felém.
- Te zsarolsz engem?- nevetem el magam zavaromban.
- Valahogy úgy! - válaszol Danielle jókedvűen, majd kezemet megragadva vezet a táncolók tömegébe, majd lassú keringőbe kezdünk. Közelsége zavarba hoz, hiszen régen volt már, hogy egy férfi ilyen közel húzott magához. Akaratlanul is Bryenre gondoltam, akivel épp egy ilyen csodás keringő után töltöttem együtt az éjszakát. Könnyeimmel küszködve próbáltam erős maradni, és elhessegetni a fájdalmas múltam, amikor váratlanul Daniele kérdése visszarántott. Így nem tudtam menekülni előle.
- Mesélj a családodról! - meglepődésemre elvétek egy lépést és botladozni kezdek. Danielle jót mosolyogva rajtam, erősen megtart mielőtt elesnék. - Valami rosszat kérdeztem?
- Sajnos elveszítettem a szüleimet. Bátyámmal pedig csak ritkán találkozom. - hadarom el neki röviden és reménykedem, hogy ezzel a válasszal kielégítem.
- Sajnálom! Egyedül laksz? - kérdezi.
- Nem. Egy ideje itt élek a nagyszüleimmel egy közeli birtokon. - válaszolok csöndesen.
- Egy ideje? - teszi fel újabb kérdését.
- Előtte Párizsban laktam amióta csak az eszemet tudom. De annak már vége!- préselem ki magamból szomorúan és remélem, így nem kérdez róla többet. Danielle komoly arccal fürkész. Tekintete olyan átható, hogy egy pillanatra úgy érezem, mint ha tudná titkolózok. Másodpercek telnek el így. Kezdem egyre kellemetlenebbül érezni magam.
- Különös! - töri meg végül a csendet.
- Mi különös? - kérdezem feszülten.
- Az életed. - válaszol némi szünet után majd egy aprócska mosolyt küld felém, amit zavartan viszonozok. Ekkor a zene halkulni kezd és a színpadra felsétál a rendezvény házigazdája, hogy elmondja záróbeszédét és megköszönje odaad támogatásunkat ezalatt a néhány nap során. Ekkor kicsit fellélegeztem, hogy nem kell több kellemetlen kérdésre választ adnom. A beszédet követően, a zenekar újra zenélni kezd és a bál tovább folytatódik. Paolina könnyezve fordul hozzám és elmondja mennyire sajnálja, hogy ilyen hamar elszaladt ez a három nap, majd elnézést kérve elsiet, hogy elsőként gratulálhasson sógorának, aki a beszédet mondta. Távozása után egy szakállas férfi alakjára leszek figyelmes magam mellet. Érdekes módon még egyszer sem láttam a három alkalom folytán.
- Hölgyem lenne szíves bemutatni engem annak az asszonynak, aki az imént önnel beszélt?- fordul oda váratlanul hozzám.
- Ön Paolina Montesre gondol? - kérdezem.
- Igen! Fontos ügyben szeretnék kérdezni a hölgytől valamit. - válaszol kissé türelmetlenül. Hirtelen rossz érzés kerített hatalmába, hogy vajon mit akarhat ez a férfi Paolinatól, de ha fontos ügy akkor nem akadályozhatom meg pont én, hogy beszéljenek.
- Várjon itt! - bólintok beleegyezően, majd elindulok Paolinához, aki épp fiai és Danielle társaságában önfeledten cseverészik. Miután tolmácsolom a férfi akaratát, Riccardo nem rejti véka alá nem tetszését és ragaszkodik hozzá, hogy anyjával tartson. Paolina azonban hallani sem akarva erről kijelenti, hogy az úr egyedül vele óhajt beszélni, így egyedül megy. Eltökéltségét látva fia képtelen volt belenyugodni anyja akaratába.
- Ne aggódj már folyton Rick! Gyere inkább igyunk egyet. - nyújt át öccsének Piero egy italos poharat, ami világos folyadékkal volt megtöltve. Belekóstolva elhúzta a száját.
- Mi ez? - kérdezi italát nézegetve.
- Cachaca. Vagy ahogy hívják "Tüzes víz" . - válaszol Pieró, jót nevetve öccse arckifejezésén, ami tényleg mulatságos volt. Ebben a pillanatban, hangos zsibongás töri meg a bál békés hangulatát, és mindenki egy bizonyos hely köré gyűl. A zenekar abbahagyja a zenélést és feszült csend áll be. Érthetetlenül nézünk egymásra. Ekkor Riccardo hírelen elindul és a tömeg közé veti magát.
- Anya! - fájdalmas kiáltása visszhangzik a teremben. Ekkorra már mindannyian odasietünk hozzá és kétségbeesve próbáljuk eloszlatni a tömeget a földön heverő törékeny asszony eszméletét vesztett teste körül. Fia karjaiban Paolina lassan ébredezni kezd, Riccardo pedig csöndesen hálát ad ezért, majd bátyjával és férjével együtt a kivezetik a teremből. Daniellel egészen a lakosztályukba követjük őket, ahol leültetik az asszonyt a díványra. Paolina most először szólal meg fejfájásra és erős hányingerre panaszkodva.
- Biztosan agyrázkódásod volt a földre zuhanásod következtében. - állapítja meg Piero.
- Anya? Mi történt? - szegezi anyjának a kérdést Riccardo, közben el nem mozdulva mellőle.
- Az a férfi az alapítványomtól jött, ahol dolgoztam. Miután eljöttem tönkrement.... Miattam veszítette el az állását ő és sokan mások akik...- ekkor abbahagyta és a mellkasához kapott, majd levegő után kezdett kapkodni.
- Drágám ez nem a te hibád! Nyugodj meg! Lesz munkája azoknak az embereknek! - próbálja megnyugtatni Paolinát, férje. Riccardo eközben az erkélyhez szalad, hogy friss levegőt engedjen be. Paolina újra hányingerre panaszkodva, kéri férjét, hogy kísérje el a mosdóba. Távozásuk feszült csöndet hagyott maga után. Mindenki tehetetlennek érzi magát és aggódik.
- Nem kellett volna egyedül elengednem! Hagytam, hogy az a férfi felzaklassa, pedig az Ő szíve már nem bírja az ilyesmit! - hadarja el, Riccardo miközben idegesen járkál fel-alá. Ezt hallván, nem tudtam megálljt parancsolni lelkiismeretem vádló szavainak, amiket eddig belül elfojtottam.
- Nem a te hibád! Nekem kellett volna elküldeni, amikor megkért, hogy mutassam be Paolinának! Sajnálom! - nézetem bele őszintén szemeibe. Nem szólt semmit. Tudom mit gondol. Tőlem mást nem is várt, mindig is féltette Paolinát, ha velem volt. Most bebizonyosodott, hogy győzött.
- Hagyjátok abba! Egyikőtök sem tudhatta, hogy ez fog bekövetkezni! Felesleges ezért hibáztatni bárkit is! Most inkább az a fontos, hogy Paolina helyre jöjjön! Menjünk és hagyjuk őt nyugodtan pihenni! Holnapra jobban lesz!- szólal fel Piero. Majd ebben reménykedve valahányan aludni indulunk.
Másnap reggel fáradtan ébredek a nyugtalan éjszaka után. Gyorsan elkészülök és összecsomagolok. Indulás előtt még van időm megnézni Paolinát és fájdalmas búcsút venni a többiektől, akik a történtek után fogalmam sincs hogyan fognak viszonyulni hozzám. Félve kopogok be szoba ajtajukon, de semmi választ nem kapok. Már elmentek volna? Ekkor Danielle lép ki bőröndökkel megrakva a szomszéd lakosztályból. Amint észrevesz az ajtó előtt közelebb sétál és magyarázni kezd.
- Paolina állapota sajnos nem javult. Ezért kora reggel úgy döntöttek, hogy kórházba viszik kivizsgálni. - szavai hallatán forogni kezdett velem a föld. Előbb Jemma anyukája, most Paulina is. Úgy érzem még egy rossz hírt nem tudnék elviselni.
- Nyugodj meg Adélie! Pár nap és rendbe jön!- mosolyog rám, de én képtelen vagyok bármit is reagálni.
-Látom nem vagy túl jól! Hol vannak a csomagjaid? - kérdezi.
- Már lent a hallban. - válaszolok erőtlenül.
- Haza viszlek! - jelenti ki határozottan, nekem pedig nem marad erőm ellenkezni. Folyton csak az járt a fejemben, hogy jobb lett volna, ha elküldöm azt a férfit...
