Kedves Olvasóim!
Bár nem olyan hamar mint terveztem, de újra megérkeztem az új résszel, ami sajnos nem lett olyan hosszú. Viszont nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Kérlek, ha tudtok írjatok nekem pár sort. Sokat jelentene.
Jó olvasgatást!
Bár nem olyan hamar mint terveztem, de újra megérkeztem az új résszel, ami sajnos nem lett olyan hosszú. Viszont nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Kérlek, ha tudtok írjatok nekem pár sort. Sokat jelentene.
Jó olvasgatást!
Bianka
A délutáni hőség megérkeztével mindenki hűs, légkondicionált lakosztályába menekült. Szekrényemben turkálva próbálok egy alkalomhoz illő ruhát választani a közelgő szimfonikus koncertre. Egy sötétkék selyemruhát és egy bézs kosztümöt akasztok le a vállfáról, de nem tudok döntést hozni. Jemma segítsége kell. Éppen ekkor hallom, hogy be lép a szobába.
- Szerinted melyiket vegyem fel? - teszem fel rögtön kérdésemet, majd felé fordulok. Ekkor meglepő látvány fogad. Jemma kisírt szemekkel és könnyes arccal áll előttem.
- Mi történt? -kérdezem megdöbbenve.
- Apa most hívott. Anya autóbalesetet szenvedett és életveszélyben van. - mondja remegő ajakkal és a tenyerébe temeti arcát, majd zokogni kezd. A ruhákat amiket a kezemben tartok hirtelen az ágyra dobom, és odarohanok hozzá. Szorosan átölelem, és vigasztalni kezdem.
- Jemma minden rendben lesz! Ne sírj! Remek orvosok kezében van és hamar rendbe fog jönni!- próbálok erős maradni, de hangom a végére megremeg és szemem könnyel telik meg.
- Oda kell mennem! - emeli rám vörösre sírt szemeit.
- Igen! Apukáddal most szükségetek van egymásra. - érek vele egyet. - Segítek összecsomagolni.
- Köszi. - válaszol majd egy halovány mosolyt küld felém.
Mire feleszméltem már egyedül gubbasztottam a lakosztályban, ami Jemma nélkül olyan hatalmas és üres lett. Kimondhatatlanul sajnáltam hogy elkellet mennie, de még jobban, azért ami az anyukájával történt. Nem könnyű most amibe akaratlanul belecsöppent. Sosem láttam még ennyire megviseltnek az arcát mint amilyennel a taxi ablakából nézett vissza rám. Szerettem volna még egyszer magamhoz ölelni. Vajon mikor láthatom viszont?
A történtek hatása igen csak megnyomja hangulatomat. Végigülöm a koncertet, ami csodálatos, de valahogy mégsem hat rám olyan lenyűgözően, mint Paolina-ra és a körülöttünk ülő emberekre. Az est befejeztével bár mindeni vidáman cseverészik és olyannyira jól érzik magukat, hogy már kezdem elszégyenli magamat szomorúságom miatt. Ekkor elhatározom, hogy csöndesen visszavonulok.
- Azt hallottam, hogy ilyen kor este mesés a park kivilágítva. - szólal meg Paolina.
- Valóban az! És az idő is kellemes ilyenkor. - válaszol férje és egy sokat sejtető kacsintást küld felé, mint aki már tudja mit akar felesége.
- Nagyszerű! Akkor sétáljunk egyet a parkban. - majd lelkesen belekarol férjébe.
- Talán mégse lenne már neked túl jó ötlet anya! - nyúl anyja másik karjáért Riccardo.
- Ne butáskodj, egy kis sétától nem lesz semmi bajom. Különben is majd te vigyázol rám. - majd ezzel a kijelentéssel belekarol fiába is. - Adélie, tarts velünk te is! Meglátod milyen kellemes lesz! - fordul felém.
- Köszönöm de én inkább visszavonulnék a szobámba. - válaszolok. Láttam, hogy Paolina szólásra nyitja az ajkát, ám Danielle Ugo Montello gyorsabb volt.
- Márpedig nem hagyhatom, hogy egyedül kuksolj odafent. Mi is sajnáljuk ami Jemmával történt, de ettől még nem bűn ha kicsit jól érzed magad. - mondja és gyöngéden belém karol. Zavaromban egy épeszű mondat nem jön ki a számon, így csak egy apró mosollyal jeleztem beleegyezésemet.
Ahogy kilépünk a parkba lenyűgözően szép látvány tárul elénk. A magas lombos fák alatt rendre rózsabokrok és különböző virágültetvények sorakoznak. A keskeny térkövezett járdán haladunk kissé lemaradva a többiektől. Az ösvényt térlámpák szegélyezik, amik jól kivilágítják a növényeket is. Az esti szellő finoman játszadozik hajammal, miközben édes virágillatot hoz magával. A távolban meglátok egy szökőkutat, ami színes lámpafényben pompázik.
- Varázslatos! - ejtem ki gondolkozás nélkül.
- Ahogy te is Adélie! - Danielle mondatára automatikusan megrezzenek, mire széles mosoly jelenik meg az arcán. A félhomályban szemét még sötétebbnek látom és testemen különös érzés fut át ahogyan felém pillant.
- Köszönöm! - suttogom, majd meggyorsítom lépteimet, így hamar beérem a többieket. Hallom amint Paolina épp ódákat zeng a park szépségéről, és kérdez valamit férjétől, de figyelmemet megzavarja a mellém érkező férfi. Ekkor Riccardo felkiáltása hallatszik, és mire odakapom a fejem Paolina fia ölében landol.
- Drágám jól vagy? - lép aggódva hozzá férje és erősen belekarol feleségébe. Rémülten indulok meg felé én is.
- Igen, jól vagyok csak egy kicsit megszédültem. - válaszol erőtlenül.
- Anya én megmondtam, hogy ez rossz ötlet. - lendül bele Riccardo, de anyja finoman lecsitítja.
- Azt hiszem most jobb lesz ha visszamegyünk. - indul meg lassan férjébe kapaszkodva. Ekkor fia is elindul szorosan mellette, mire megállítja. - Te még fiatal vagy marjad.
- De...
- Ez a kérésem! - utasítja, majd elköszön mindannyiunktól és lassan eltávolodnak tőlünk. Riccardora nézek, aki aggódva tekint utánuk és közben gondterhelt sóhaj szökik fel belőle.
- Ne aggódj Paolina miatt! Már jól is van! - próbálkozok megnyugtatni.
- Jellemző! Az lehet, hogy te nem aggódsz érte, de én igen! - szegezi nekem durván.
- Tessék? - háborodok fel.
- Rick! - szól közbe Danielle. - Adélie, csak biztatni próbált!
- Hát persze. - rázza fejét hitetlenül. Ennyire vak vagy Danielle? - de nem hagy időt a válasznak. - Eleget levegőztem. Bon soir! - kíván jó éjszakát és elmegy.
- Nem fér a fejembe, hogy lehet evalaki ilyen arrogáns! - képtelenkedek.
- Ne foglakoz vele! Azt hiszi te is olyan vagy mint a többi nő. Sokan voltak akik kihasználták kedvességét anélkül, hogy Paolina észrevette volna, hogy csak bőkezűsége miatt voltak hozzá jók. - meséli, és ezzel választ kapok Riccardo eddigi megmagyarázhatatlan viselkedésére velem szemben. Én megértem, hogy félti az anyját, de mindez azonban nem jogosítja fel arra, hogy bárkivel is így bánjon. Még ha meg is fogadom Danielle tanácsát és nem foglalkozom vele, akkor is megbántott. De legfőképp azzal, hogy engem is olyan nőnek tart.
Reggel fáradtan ébredek a késő esti lefekvés hatására. Visszagondolva a tegnapra vegyes érzelmek törnek fel bennem. Elkeserítő Riccardora gondolni, szomorúság önt el Jemma miatt és hiánya még most fájdalmasan érint, és végül jó eső érzés kerít hatalmába amikor Danielle-re gondolok. Tegnapeste egy igazi úriember volt. Vajon tényleg varázslatosnak tart? Harapok bele ajkamba, és azon vettem észre magam, hogy újra látni akarom. Ekkor erőteljes kopogásra leszek figyelmes. Kipattanva az ágyból, magamra kapom selyemköntösöm és ajtót nyitok.
- Jó reggelt kisasszony! - köszönt udvariasan egy egyenruhás férfi, egy hatalmas rózsa csokorral a kezében.
- Önnek is! - köszönök, majd érdeklődve nézek rá.
- Ezt önnek küldték!
- Nahát! Köszönöm szépen! - válaszolok meglepődve.
- Legyen szép napja! - mosolyog, majd elsiet. Meghatottan bámulom a hatalmas virágcsodát amit kaptam. Vajon ki küldhette? Ekkor egy aprócska fehér lap esett ki a csokorból, egyenesen a lábam elé. Elolvasva a tartalmát nagyot dobban a szívem:
Mire feleszméltem már egyedül gubbasztottam a lakosztályban, ami Jemma nélkül olyan hatalmas és üres lett. Kimondhatatlanul sajnáltam hogy elkellet mennie, de még jobban, azért ami az anyukájával történt. Nem könnyű most amibe akaratlanul belecsöppent. Sosem láttam még ennyire megviseltnek az arcát mint amilyennel a taxi ablakából nézett vissza rám. Szerettem volna még egyszer magamhoz ölelni. Vajon mikor láthatom viszont?
A történtek hatása igen csak megnyomja hangulatomat. Végigülöm a koncertet, ami csodálatos, de valahogy mégsem hat rám olyan lenyűgözően, mint Paolina-ra és a körülöttünk ülő emberekre. Az est befejeztével bár mindeni vidáman cseverészik és olyannyira jól érzik magukat, hogy már kezdem elszégyenli magamat szomorúságom miatt. Ekkor elhatározom, hogy csöndesen visszavonulok.
 |
| Zene |
- Valóban az! És az idő is kellemes ilyenkor. - válaszol férje és egy sokat sejtető kacsintást küld felé, mint aki már tudja mit akar felesége.
- Nagyszerű! Akkor sétáljunk egyet a parkban. - majd lelkesen belekarol férjébe.
- Talán mégse lenne már neked túl jó ötlet anya! - nyúl anyja másik karjáért Riccardo.
- Ne butáskodj, egy kis sétától nem lesz semmi bajom. Különben is majd te vigyázol rám. - majd ezzel a kijelentéssel belekarol fiába is. - Adélie, tarts velünk te is! Meglátod milyen kellemes lesz! - fordul felém.
- Köszönöm de én inkább visszavonulnék a szobámba. - válaszolok. Láttam, hogy Paolina szólásra nyitja az ajkát, ám Danielle Ugo Montello gyorsabb volt.
- Márpedig nem hagyhatom, hogy egyedül kuksolj odafent. Mi is sajnáljuk ami Jemmával történt, de ettől még nem bűn ha kicsit jól érzed magad. - mondja és gyöngéden belém karol. Zavaromban egy épeszű mondat nem jön ki a számon, így csak egy apró mosollyal jeleztem beleegyezésemet.
Ahogy kilépünk a parkba lenyűgözően szép látvány tárul elénk. A magas lombos fák alatt rendre rózsabokrok és különböző virágültetvények sorakoznak. A keskeny térkövezett járdán haladunk kissé lemaradva a többiektől. Az ösvényt térlámpák szegélyezik, amik jól kivilágítják a növényeket is. Az esti szellő finoman játszadozik hajammal, miközben édes virágillatot hoz magával. A távolban meglátok egy szökőkutat, ami színes lámpafényben pompázik.
- Varázslatos! - ejtem ki gondolkozás nélkül.
- Ahogy te is Adélie! - Danielle mondatára automatikusan megrezzenek, mire széles mosoly jelenik meg az arcán. A félhomályban szemét még sötétebbnek látom és testemen különös érzés fut át ahogyan felém pillant.
- Köszönöm! - suttogom, majd meggyorsítom lépteimet, így hamar beérem a többieket. Hallom amint Paolina épp ódákat zeng a park szépségéről, és kérdez valamit férjétől, de figyelmemet megzavarja a mellém érkező férfi. Ekkor Riccardo felkiáltása hallatszik, és mire odakapom a fejem Paolina fia ölében landol.
- Drágám jól vagy? - lép aggódva hozzá férje és erősen belekarol feleségébe. Rémülten indulok meg felé én is.
- Igen, jól vagyok csak egy kicsit megszédültem. - válaszol erőtlenül.
- Anya én megmondtam, hogy ez rossz ötlet. - lendül bele Riccardo, de anyja finoman lecsitítja.
- Azt hiszem most jobb lesz ha visszamegyünk. - indul meg lassan férjébe kapaszkodva. Ekkor fia is elindul szorosan mellette, mire megállítja. - Te még fiatal vagy marjad.
- De...
- Ez a kérésem! - utasítja, majd elköszön mindannyiunktól és lassan eltávolodnak tőlünk. Riccardora nézek, aki aggódva tekint utánuk és közben gondterhelt sóhaj szökik fel belőle.
- Ne aggódj Paolina miatt! Már jól is van! - próbálkozok megnyugtatni.
- Jellemző! Az lehet, hogy te nem aggódsz érte, de én igen! - szegezi nekem durván.
- Tessék? - háborodok fel.
- Rick! - szól közbe Danielle. - Adélie, csak biztatni próbált!
- Hát persze. - rázza fejét hitetlenül. Ennyire vak vagy Danielle? - de nem hagy időt a válasznak. - Eleget levegőztem. Bon soir! - kíván jó éjszakát és elmegy.
- Nem fér a fejembe, hogy lehet evalaki ilyen arrogáns! - képtelenkedek.
- Ne foglakoz vele! Azt hiszi te is olyan vagy mint a többi nő. Sokan voltak akik kihasználták kedvességét anélkül, hogy Paolina észrevette volna, hogy csak bőkezűsége miatt voltak hozzá jók. - meséli, és ezzel választ kapok Riccardo eddigi megmagyarázhatatlan viselkedésére velem szemben. Én megértem, hogy félti az anyját, de mindez azonban nem jogosítja fel arra, hogy bárkivel is így bánjon. Még ha meg is fogadom Danielle tanácsát és nem foglalkozom vele, akkor is megbántott. De legfőképp azzal, hogy engem is olyan nőnek tart.
Reggel fáradtan ébredek a késő esti lefekvés hatására. Visszagondolva a tegnapra vegyes érzelmek törnek fel bennem. Elkeserítő Riccardora gondolni, szomorúság önt el Jemma miatt és hiánya még most fájdalmasan érint, és végül jó eső érzés kerít hatalmába amikor Danielle-re gondolok. Tegnapeste egy igazi úriember volt. Vajon tényleg varázslatosnak tart? Harapok bele ajkamba, és azon vettem észre magam, hogy újra látni akarom. Ekkor erőteljes kopogásra leszek figyelmes. Kipattanva az ágyból, magamra kapom selyemköntösöm és ajtót nyitok.
- Jó reggelt kisasszony! - köszönt udvariasan egy egyenruhás férfi, egy hatalmas rózsa csokorral a kezében.
- Önnek is! - köszönök, majd érdeklődve nézek rá.
- Ezt önnek küldték!
- Nahát! Köszönöm szépen! - válaszolok meglepődve.
- Legyen szép napja! - mosolyog, majd elsiet. Meghatottan bámulom a hatalmas virágcsodát amit kaptam. Vajon ki küldhette? Ekkor egy aprócska fehér lap esett ki a csokorból, egyenesen a lábam elé. Elolvasva a tartalmát nagyot dobban a szívem:
Találkozunk a bálon.
Danielle Ugo Monello
Drága Bianka!
VálaszTörlésÖrömmel láttam, hogy felkerült egy újabb részed! Abban igazad volt, hogy nem volt hosszú, de nekem nagyon, de nagyon tetszett! Izgalmas volt, tele új fordulatokkal. Tökéletes!
Nagyon sajnálom Jemmát és nagyon remélem, hogy az anyukája hamar jobban lesz.
Paolina betegsége egyre aggasztóbb, megértem, hogy Riccardo állandóan figyelemmel kíséri, de abban viszont az anyukájának van igaza, hogy ennek ellenére élni kellene az életét!
Danielle nagyon édes! Remélem Adélie ad majd neki egy esélyt és azt is, hogy nem fog kialakulni egy szerelmi háromszög....
Remélem hamarosan jössz egy újabb résszel és szolgálsz nekünk majd pár válasszal és információval! Siess!
xxAlexis
Drága Alexis!
TörlésNagyon köszönöm, hogy megosztottad velem véleményedet! Sokat jelent nekem! Különösen, hogy elnyerte tetszésedet a rövidsége ellenére is. :) Örülök, hogy ennyi kérdésed van és hogy érdekel mi lesz. Megpróbálok megint hamarabb új részt hozni és válaszolni kérdéseidre.
Mindent köszönök. Sok puszi.:)))
Bianka <3