Kedves Olvasók!
Rettentően szégyellem magam amiért csak most hoztam részt. Remélem a következőt hamarabb tudom majd hozni. Mivel már rég nem írtam, most itt vagyok egy extra hosszú új résszel. Kíváncsian várom a véleményeket, kritikákat ami nagyon fontos lenne.
Jó olvasgatást!
Bianka
- Délutnán 5-kor szeretettel várnak mindenkit a megnyitón, ahol a rendezvény házigazdája elmondja beszédét, majd rögtön ez után sor kerül a megnyitó vacsorára. Este 8-kor pedig kezdetét veszi az aukció, ahol számítanak a meghívott vendégek megjelenésére. - fejezem be ünnepélyes hangsúllyal.
- Szerinted milyen lesz a társaság? - kérdezi Jemma izgatottan, miközben ujjával haja végét csavargatja.
- Azt hiszem, akikben van annyi jó szándék, hogy beteg és árva gyerekeken segíteni jönnek, azok rossz emberek nem lehetnek. - válaszolok elgondolkozva, majd mikor felfedezem az erkélyajtót sietve állok fel, hogy kinézhessek róla.
- Igazad lehet! - mondja, majd elindul, hogy megmossa haját a közelgő megnyitóra.
A megnyitón közel százötven ember vesz részt, ami lenyűgöző. Nem hittem, hogy ennyi vendég lesz. Ami rendkívül meglepett, hogy az idősebb generáción kívül számos hozzám hasonló fiatal is részt vesz. A rendezvény szervezője igen megható és inspiráló beszéde után, mindenkit átvezényelnek az étterembe, ahol már minden készen áll a vacsorához.
A terem, ahol rengeteg asztal van elegánsan megterítve, igen tágas. Mivel a kétszemélyes asztalok, már mind foglaltak ezért kénytelenek vagyunk csatlakozni valaki más asztalához. Szerencsénkre rátalálunk egy nagyobb asztalra, ahol csak egy idősebb, ám de igen tehetősnek látszó házaspár üldögél.
- Elnézést szabad ez a hely? - kérdezem meg udvariasan amint oda lépünk.
- Oh, maga francia? Milyen bájos. - válaszol vissza anyanyelvemen a hölgy. Ekkor döbbenek rá, hogy megfelejtkeztem arról, hogy itt az emberek olaszul beszélnek. Ám megörültem, hogy a hölgy kivételesen pont beszéli a nyelvemet.
- Nos, igen! - válaszolok.
- Jómagam is beszélek franciául. Tudja kedvesem, a férjem francia is származású.
- Örömmel látjuk az asztalunknál hölgyeim! - szólal meg ezentúl a mellette ülő őszülő úriember.
- Hálásan köszönjük! - válaszol Jemma , majd helyet foglalunk mellettük.
- Ő itt a férjem Eliott Montes. - mutatja be az elegáns urat aki ránézésre az ötvenes éveit taposhatja. - Engem pedig szólítsatok csak Paolina-nak. Szabad megkérdeznem a neveteket? - néz ránk jókedvűen. Egészen lenyűgöző milyen őszinte kedvesség van az arcára írva és roppant rokonszenves.
- Adélie Le Roux! - nyújtom kezem egy őszinte mosoly kíséretében. - Ő pedig a barátnőm Jemma Costa.
- Akkor te olasz vagy. - jelenti ki némi bizonytalansággal.
- Igen. Így van. -bólint Jemma. Könnyedén elcsevegünk egymással az előétel alatt. Paolina igazán elbűvölő személyiség. Bár említése szerint már két felnőtt fia van és büszke nagymama, rendkívül jól néz ki és látszik, hogy sokat ad magára. Az, hogy igen tehetős már eső ránézésre feltűnt, így nem igazán lep meg a hír, hogy a sógora ennek a nagyszabású rendezvénynek a szervezője. Éppen a főfogás tálalják, amikor egy nagyobb társaság érkezik az asztalunkhoz, akiket Paolina és Eliott szokatlanul meleg köszöntéssel fogad. A társaság tagjai között felismerem a megnyitón beszédet mondó urat, így rájövök, hogy ők bizonyára mind Paolina rokonai lehetnek. Miután mind helyet foglalnak az asztalnál csöndesen meghúzódunk a társaság mellett és hagyjuk, hogy megosszák egymással ezeket a perceket.
- Nos hölgyek. - fordul oda hozzánk Paolina a vacsora végén. - Az est folyamán szeretnélek titeket bemutatni a családomnak. És örülnék, ha az aukción mellettünk foglalnának helyet. - érinti meg karomat finoman és egy apró mosolyt küld fém.
- Örömmel csatlakozunk! - ígérem meg. Majd felállunk az asztaltól és vissza térünk a lakosztályunkba.
Az aukcióra készülődve, azon töprengtem, hogy milyen lesz megismerni Paolina rokonait. Így elnézve őket, olyan családnak tűnnek akiket mindenki irigyelhet. Nem feltétlenül a gazdagságuk miatt, hanem a nagy összetartásért és szeretetért amit az asztalnál tapasztalhattunk közöttük. Én is mindig ilyenről álmodtam. Érdeklődéssel vártam, hogy megismerhessem valamennyiüket.
Belépve az aukciónak kijelölt helyiségbe egy hatalmas teremben találom magam, tele elegánsan öltözött emberekkel. Ösztönösen igazítom meg magamon a finom szabású selyem ruhámat, ami remekül illik ehhez az alkalomhoz. Erre a ruhára még Párizsban találtam rá és azonnal beleszerettem. Elvarázsolt a könnyedsége és az apró ezüst minta a halvány ekrü színű alapon. Ehhez kiegészítőként vörös rúzst és körömlakkot használtam, némi parfümöt és egy pár hozzá illő magassarkút. Jemma pedig egy fekete fehér ruhában pompázott mellettem.
- Jó estét Kedveseim!- lép hozzánk az ellenállhatatlanul kedves mosolyával Paolina és úgy köszönt minket mint ha már ezer éve ismernénk egymást. Egy hozzá hasonló nővel sem találkoztam még. Igazán megkedveltem.
- Szeretném nektek bemutatni a családomat. - mondja, majd oldalra lép, hogy teret adjon a mögötte álló kisebb társaságnak. A vacsoránál megjelent személyek közül most csak a fiatalabbak voltak jelen.
- Gyerekek, szeretném ha megismernétek ezt a két ifjú hölgyet. - kezdte. - Ő itt Adélie Le Roux és barátnője Jemma Costa. - mutat be minket.
- Örvendek hölgyeim! Danielle Ugo Montello, Paolina unokaöccse vagyok. - mutatkozik be először jókedvűen az a rendkívül sármos és elegánsan öltözött férfi aki már a vacsoránál is azonnal feltűnt nekem.
- Én pedig Piero Montes vagyok, Paolina fia.- köszönt kézfogással egy nagyon kedves arcú körülbelül a harmincas éveiben járó férfi. - Ő pedig itt a feleségem, Noelia. - mutat be nekünk egy gyönyörű, hosszú vörös hajú nőt, aki büszkén mosolyog férje mellett. Noelia mellett egy magas feltűnően kék szemű férfi állt, aki Paolina rosszalló pillantásai ellenére sem szólat meg.
- És ő pedig az Öcsém, Riccardo Montes - siet anyja segítségére Piero, majd öccsére néz, aki egy semmit mondó biccentéssel reagál. Viselkedésére nem találtam magyarázatot és bár kellemetlenül érintett, de nem hagyta, hogy ez elvegye a kedvem. A bemutatkozás két másik férfival folytatódott és egy hölggyel, akik a család barátaiként voltak jelen. Ezt követően, szóba került a rendezvény, terem nagysága, a résztvevők száma, majd rövidesen megkezdődött az aukció, amin az ígéretemet betartva, Paolina mellett foglaltam helyet.
Nagyszerű érzés töltött el látni mennyi ember hajlandó sok pénzt áldozni régi festményekért, értékes ékszerekért és egyéb antik értékekért, hogy ezzel segítsenek néhány beteg és árva gyermek életén. Én is vettem néhány egészen szép festményt és egy gyönyörű nyakéket, ami különböző drágakövekkel van díszítve. Hálával tölt el, hogy részese lehetek ennek a rendezvénynek.
- Milyen nagyszerű volt! - tapsol örömében Paolina.
- Valóban az volt! - értek egyet. - Ön látogatott már meg ilyen gyerekeket? - érdeklődöm.
- Igen Kedvesem! Amíg az egészségem engedte, volt szerencsém egy alapítványnál dolgoznom, ahol rengeteg árvaságra jutott, beteg és szegény gyermeknek nyújtottunk támogatást. - fejezi be, ám most elmarad a szokásos mosoly és helyette arcán komoly és fájdalmas vonások jelennek meg. Ekkor megláttam benne azt a hölgyet akinek hatalmas szíve van, aki boldogságát mások megsegítésében találta meg. Ez még nagyobb tisztelet váltott ki bennem iránta.
- Ez csodálatos dolog! - érintem meg selymes karját és lenyűgözve mosolygok rá.
- Látom ezt őszintén is gondolod! - mondja miközben szemében valamiféle fény jelenik meg.
- Nagyon is! Szerintem ez a legcsodásabb dolog a világon. Másokért odaszeníteni az életünket. Ez mindet megér! - döbbenek meg a saját magam lelkesedéséért.
- Hát bizony mindent! Én az egészségemet is feláldoztam volna, de a fiaimért feladtam. - sóhajt, amelyből rengeteg fájdalom tör felszínre. Igazán megrendítő volt így látni. Érdekelt volna milyen betegségről van szó, de nem akartam még jobban befurakodni az életébe. Inkább hálás vagyok, hogy ilyen mértékben megajándékozott őszinteségével és bizalmával.
- Na de felesleges múlton rágódni! Mond csak te mivel foglalkozol? - vált témát.
- Hát én ... - kezdek bele, ám ekkor hirtelen valaki félbeszakít.
- Anya, neked nem szabad ennyire megerőltetned magad! - terem hirtelen mellettem Riccardo Montes, és ügyet se vetve, arra hogy illetlenül belevágott szavamba, tovább folytatja:
- Az értelmetlen csevegés helyett, jobban tennéd ha lepihennél! - mondta, majd fagyos pillantást küldött felém. Kijelentésére, csak Paolina iránt érzett tiszteletemből, nem vágtam vissza. Erőt véve magamon nem adtam meg neki az örömöt, hogy megbántva lásson.
- Nahát Riccardo! Hogy mondhatsz ilyet? - Paolina döbbent arccal nézett fiára.
- A fiának igaza van! Az egészsége érdekében valóban jót tenne Önnek a pihenés! - válaszoltam, majd mosolyt erőltetve az arcomra jó éjszakát kívántam és kerülve a férfi tekintetét távoztam. Mivel Jemmát sehol sem láttam, gondolva, hogy már visszavonult a lakosztályba, magam is követtem. Megtiltottam magamnak, hogy a történtek elvegyék a jókedvemet, és elhatároztam, hogy nem fogom hagyni, hogy egy faragatlan férfi miatt esetleg kerüljem Paolinát.
Másnap korán keltünk, hogy ne késsük le a svédasztalos reggelit. Később Jemmával lementünk a tengerpartra és megfürödtünk a csodás tengerben. Hosszasan mesélt családjáról és gyermek kori kirándulásaik emlékeiről, de amikor ez enyéimről kérdezett, lefagyott a mosoly az arcomról.
- Mivel édesanyámat születésemkor elveszítettem és apám, hogy fájdalomtól menekülve folyton csak dolgozott, így nagyon keveset voltunk együtt. Kirándulgatni szinte sosem jártunk.
- És a bátyád? - kérdezte óvatosan. Alex-re gondolva összeszorult a szívem.
- Régebben Ő volt a legjobb barátom. Csak mi voltunk egymásnak. Sokat nevettünk. Mindig tudta mivel kell felvidítani és folyton vigyázott rám. Apa és a barátom, Bryan halála után - fájón ejtetettem ki a nevüket - elhidegült tőlem, és hasonlóan Apánkhoz Ő is a munkájába menekült bánata elől, így csak nagyon ritkán látom. - fejeztem be, mire könnyek gyűltek a szemebe.
- Úgy sajnálom! Rettentően nehéz lehetett! - nézett rám könnyes tekintettel Jemma, és vigasztalóan átölelt. Arról, hogy talán joggal kaptam ilyen sorsot, apám és felmenői mocskos üzletei miatt, szégyelltem beszélni. Azon gondolkoztam, hogy lesz e valaha olyan ember a családtagjaimon kívül, akivel teljesen őszinte tudok majd lenni, és mindenek ellenére értékelni és szeretni fog?
- Adélie Le Roux! - nyújtom kezem egy őszinte mosoly kíséretében. - Ő pedig a barátnőm Jemma Costa.
- Akkor te olasz vagy. - jelenti ki némi bizonytalansággal.
- Igen. Így van. -bólint Jemma. Könnyedén elcsevegünk egymással az előétel alatt. Paolina igazán elbűvölő személyiség. Bár említése szerint már két felnőtt fia van és büszke nagymama, rendkívül jól néz ki és látszik, hogy sokat ad magára. Az, hogy igen tehetős már eső ránézésre feltűnt, így nem igazán lep meg a hír, hogy a sógora ennek a nagyszabású rendezvénynek a szervezője. Éppen a főfogás tálalják, amikor egy nagyobb társaság érkezik az asztalunkhoz, akiket Paolina és Eliott szokatlanul meleg köszöntéssel fogad. A társaság tagjai között felismerem a megnyitón beszédet mondó urat, így rájövök, hogy ők bizonyára mind Paolina rokonai lehetnek. Miután mind helyet foglalnak az asztalnál csöndesen meghúzódunk a társaság mellett és hagyjuk, hogy megosszák egymással ezeket a perceket.
- Nos hölgyek. - fordul oda hozzánk Paolina a vacsora végén. - Az est folyamán szeretnélek titeket bemutatni a családomnak. És örülnék, ha az aukción mellettünk foglalnának helyet. - érinti meg karomat finoman és egy apró mosolyt küld fém.
- Örömmel csatlakozunk! - ígérem meg. Majd felállunk az asztaltól és vissza térünk a lakosztályunkba.
Az aukcióra készülődve, azon töprengtem, hogy milyen lesz megismerni Paolina rokonait. Így elnézve őket, olyan családnak tűnnek akiket mindenki irigyelhet. Nem feltétlenül a gazdagságuk miatt, hanem a nagy összetartásért és szeretetért amit az asztalnál tapasztalhattunk közöttük. Én is mindig ilyenről álmodtam. Érdeklődéssel vártam, hogy megismerhessem valamennyiüket.
Belépve az aukciónak kijelölt helyiségbe egy hatalmas teremben találom magam, tele elegánsan öltözött emberekkel. Ösztönösen igazítom meg magamon a finom szabású selyem ruhámat, ami remekül illik ehhez az alkalomhoz. Erre a ruhára még Párizsban találtam rá és azonnal beleszerettem. Elvarázsolt a könnyedsége és az apró ezüst minta a halvány ekrü színű alapon. Ehhez kiegészítőként vörös rúzst és körömlakkot használtam, némi parfümöt és egy pár hozzá illő magassarkút. Jemma pedig egy fekete fehér ruhában pompázott mellettem.
- Jó estét Kedveseim!- lép hozzánk az ellenállhatatlanul kedves mosolyával Paolina és úgy köszönt minket mint ha már ezer éve ismernénk egymást. Egy hozzá hasonló nővel sem találkoztam még. Igazán megkedveltem.
- Szeretném nektek bemutatni a családomat. - mondja, majd oldalra lép, hogy teret adjon a mögötte álló kisebb társaságnak. A vacsoránál megjelent személyek közül most csak a fiatalabbak voltak jelen.
- Gyerekek, szeretném ha megismernétek ezt a két ifjú hölgyet. - kezdte. - Ő itt Adélie Le Roux és barátnője Jemma Costa. - mutat be minket.
- Örvendek hölgyeim! Danielle Ugo Montello, Paolina unokaöccse vagyok. - mutatkozik be először jókedvűen az a rendkívül sármos és elegánsan öltözött férfi aki már a vacsoránál is azonnal feltűnt nekem.
- Én pedig Piero Montes vagyok, Paolina fia.- köszönt kézfogással egy nagyon kedves arcú körülbelül a harmincas éveiben járó férfi. - Ő pedig itt a feleségem, Noelia. - mutat be nekünk egy gyönyörű, hosszú vörös hajú nőt, aki büszkén mosolyog férje mellett. Noelia mellett egy magas feltűnően kék szemű férfi állt, aki Paolina rosszalló pillantásai ellenére sem szólat meg.
- És ő pedig az Öcsém, Riccardo Montes - siet anyja segítségére Piero, majd öccsére néz, aki egy semmit mondó biccentéssel reagál. Viselkedésére nem találtam magyarázatot és bár kellemetlenül érintett, de nem hagyta, hogy ez elvegye a kedvem. A bemutatkozás két másik férfival folytatódott és egy hölggyel, akik a család barátaiként voltak jelen. Ezt követően, szóba került a rendezvény, terem nagysága, a résztvevők száma, majd rövidesen megkezdődött az aukció, amin az ígéretemet betartva, Paolina mellett foglaltam helyet.
Nagyszerű érzés töltött el látni mennyi ember hajlandó sok pénzt áldozni régi festményekért, értékes ékszerekért és egyéb antik értékekért, hogy ezzel segítsenek néhány beteg és árva gyermek életén. Én is vettem néhány egészen szép festményt és egy gyönyörű nyakéket, ami különböző drágakövekkel van díszítve. Hálával tölt el, hogy részese lehetek ennek a rendezvénynek.
- Milyen nagyszerű volt! - tapsol örömében Paolina.
- Valóban az volt! - értek egyet. - Ön látogatott már meg ilyen gyerekeket? - érdeklődöm.
- Igen Kedvesem! Amíg az egészségem engedte, volt szerencsém egy alapítványnál dolgoznom, ahol rengeteg árvaságra jutott, beteg és szegény gyermeknek nyújtottunk támogatást. - fejezi be, ám most elmarad a szokásos mosoly és helyette arcán komoly és fájdalmas vonások jelennek meg. Ekkor megláttam benne azt a hölgyet akinek hatalmas szíve van, aki boldogságát mások megsegítésében találta meg. Ez még nagyobb tisztelet váltott ki bennem iránta.
- Ez csodálatos dolog! - érintem meg selymes karját és lenyűgözve mosolygok rá.
- Látom ezt őszintén is gondolod! - mondja miközben szemében valamiféle fény jelenik meg.
- Nagyon is! Szerintem ez a legcsodásabb dolog a világon. Másokért odaszeníteni az életünket. Ez mindet megér! - döbbenek meg a saját magam lelkesedéséért.
- Hát bizony mindent! Én az egészségemet is feláldoztam volna, de a fiaimért feladtam. - sóhajt, amelyből rengeteg fájdalom tör felszínre. Igazán megrendítő volt így látni. Érdekelt volna milyen betegségről van szó, de nem akartam még jobban befurakodni az életébe. Inkább hálás vagyok, hogy ilyen mértékben megajándékozott őszinteségével és bizalmával.
- Na de felesleges múlton rágódni! Mond csak te mivel foglalkozol? - vált témát.
- Hát én ... - kezdek bele, ám ekkor hirtelen valaki félbeszakít.
- Anya, neked nem szabad ennyire megerőltetned magad! - terem hirtelen mellettem Riccardo Montes, és ügyet se vetve, arra hogy illetlenül belevágott szavamba, tovább folytatja:
- Az értelmetlen csevegés helyett, jobban tennéd ha lepihennél! - mondta, majd fagyos pillantást küldött felém. Kijelentésére, csak Paolina iránt érzett tiszteletemből, nem vágtam vissza. Erőt véve magamon nem adtam meg neki az örömöt, hogy megbántva lásson.
- Nahát Riccardo! Hogy mondhatsz ilyet? - Paolina döbbent arccal nézett fiára.
- A fiának igaza van! Az egészsége érdekében valóban jót tenne Önnek a pihenés! - válaszoltam, majd mosolyt erőltetve az arcomra jó éjszakát kívántam és kerülve a férfi tekintetét távoztam. Mivel Jemmát sehol sem láttam, gondolva, hogy már visszavonult a lakosztályba, magam is követtem. Megtiltottam magamnak, hogy a történtek elvegyék a jókedvemet, és elhatároztam, hogy nem fogom hagyni, hogy egy faragatlan férfi miatt esetleg kerüljem Paolinát.
Másnap korán keltünk, hogy ne késsük le a svédasztalos reggelit. Később Jemmával lementünk a tengerpartra és megfürödtünk a csodás tengerben. Hosszasan mesélt családjáról és gyermek kori kirándulásaik emlékeiről, de amikor ez enyéimről kérdezett, lefagyott a mosoly az arcomról.
- Mivel édesanyámat születésemkor elveszítettem és apám, hogy fájdalomtól menekülve folyton csak dolgozott, így nagyon keveset voltunk együtt. Kirándulgatni szinte sosem jártunk.
- És a bátyád? - kérdezte óvatosan. Alex-re gondolva összeszorult a szívem.
- Régebben Ő volt a legjobb barátom. Csak mi voltunk egymásnak. Sokat nevettünk. Mindig tudta mivel kell felvidítani és folyton vigyázott rám. Apa és a barátom, Bryan halála után - fájón ejtetettem ki a nevüket - elhidegült tőlem, és hasonlóan Apánkhoz Ő is a munkájába menekült bánata elől, így csak nagyon ritkán látom. - fejeztem be, mire könnyek gyűltek a szemebe.
- Úgy sajnálom! Rettentően nehéz lehetett! - nézett rám könnyes tekintettel Jemma, és vigasztalóan átölelt. Arról, hogy talán joggal kaptam ilyen sorsot, apám és felmenői mocskos üzletei miatt, szégyelltem beszélni. Azon gondolkoztam, hogy lesz e valaha olyan ember a családtagjaimon kívül, akivel teljesen őszinte tudok majd lenni, és mindenek ellenére értékelni és szeretni fog?
Drága Bianka!
VálaszTörlésFangasztikus rész lett! Már nagyon vártam a folytatást és örömmel láttam, hogy megérkezett a várva várt részed!
A leírásaid egyszerűen elképesztőek! Olyan élethűen írsz le mindent, hogy szinte én is éreztem a napsütést és a szellő lágy érintését a tengerparton...
Adelie és Jemma irigylésre méltó helyen vannak és a barátok akikre szert tettek nagyon kedvesnek bizonyulnak kivéve Riccardo... nem értem miért szemétkedik valakivel akit nem is ismer? De ha megérzésem nem csak több szerepe lesz még mint egy mogorva alaknak..?
Remélem idővel Adelie megtalálja azt az embert akivel teljesen őszinte lehet és aki nem ítéli el őt hanem szereti!
Kérlek siess a folytatással! Nem bírok ki még egy ilyen hosszú kihagyást!
xxAlexis
Drága Alexis!
TörlésKöszönöm a kedves szavaidat! Nagyon boldoggá tesz, hogy tetszik ez a részem, és hogy ennyire beleélted magad.
Hát igen eléggé irigylem én is őket ;) Riccardoról meg csak annyit, hogy még lesz alkalmad olvasni róla. Mindenképpen sietek a folytatással! Hálás vagyok a kommentedért!
Bianka <3